Autóbusz égett Vasváron

Jelzés érkezett 2016. 08. 04 17 óra 30 perckor, hogy Vasváron a vasútállomás közelében egy autóbusz kigyulladt. Helyszínre Vasvár I. Vas KMSZ vonult. Az egység kiérkezéséig 6 db. poroltóval a lángolást megfékezték. Vasvár I személyzete áramtalanította buszt és hűtötte a korábban égő alkatrészeket. Illetve a füstölést megszüntette.

 

Képek a galériában

fotók: Vasvár tűzoltóság

Fadőlés Szemenyében

2016.06.27-én 17 óra 27 perckor érkezett a jelzés, hogy Szemenyében a május 1 utcában egy fa dőlt az útra. Helyszínre Vasvár I. És Hosszúpereszteg I. vonult ahol egy 15-20 m magas diófa dőlt ki. Kidöntve egy fenyőfát és a kerítést is. A fa méretére jellemző, hogy a kiérkező egységek 4 motoros láncfűrész segítségével fél óra munkával tudták csak felszabadítani az utat.

 

Képek a galériában

Dévai gyerekek a Tűzoltóságon

2016. 06. 26 án vasárnap láttuk vendégül a Vasváron táborozó a Dévai Szent Ferenc Alapítványtól érkezett gyerekeket. Az idén Déváról a Magyarok Nagyasszonya Kollégiumból és Petrozsényből a Jézus Szíve Gyermekvédelmi Központból jöttek vendégeink. Délelőtt misén vettek részt, majd a Nagy Gáspár Kulturális Központ által kezdeményezett kolostorölelés volt a program. Ebédre a HP-nál dolgozó önkéntesek látták vendégül a csapatot. Ebéd után vetélkedőt tartottak a gyerekeknek. Ezután a tűzoltó autókkal a "csotóra" vonultunk és élesben kipróbálhatták a gépjárműfecskendőket. A kicsit elázott csapatnak jól eset a vacsora szerháznál. A tűzoltó "specialitás" a túró lángos sem maradhatott el. erre hétfőn este került sor amikor vízitúráról hazafelé benéztek hozzánk a táborozók. 

 

Képek a galériában

 

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.